2010. december 30., csütörtök

Évvégi lazítás, pihenés

Már hagyománynak is mondhatnánk, azt a szokásunkat, hogy karácsony és szilveszter között pár napra elmegyünk egy kicsit pihenni (az idén voltunk harmadszor). Ilyenkor valamelyik wellness szálloda szolgáltatásait vesszük igénybe. Most ugyanoda mentünk, ahol tavaly is voltunk, mégis egészen más volt ez a pár nap. Ugyanis most már a fiúkat is vittük magunkkal. A mi igényeink háttérbe szorultak, viszont ők  előtérbe kerültek. Szóval többet "fürödtünk", a nekünk egyébként térdig érő gyerek medencében, mint hogy lazítottunk volna a szaunában, vagy a jacuzziban. De nagy élmény volt látni a gyerekek örömét, ahogy bemutatták tudásukat, amit az iskolai úszás oktatáson tanultak. Nagyon kis ügyesek. Andris kimondottan bátor, és jól úszik a mély vízben is. A csúcs mégis a sebes folyó volt számukra. Nekem a csúcs az volt, hogy nem kellett főzni, hanem csak leülni és megkóstolni azt a rengeteg finomságot, amit még nem ettem, csak esetleg a nevét hallottam. Egyszóval: Jó volt! (ja, ez kettő)
Nézzük a képeket:
Útközben megálltunk, Zsolti készített pár képet a fiúkról. Én a kocsinál maradtam. Mikor visszajöttek, kérdeztem Zolikától: -"Felültél a Mikulás mellé a kocsira?" -" Nem, ráültem a Mikulásra."- volt a válasz.

És tényleg...




Illatszobában

Apucival


Önfeledt játék

Anyucival

Andris úszik a víz alatt

Jó volt együtt játszani

Zsolti Andrissal a sebes folyóban

Zolika a habokban

A két kis delfin



Zolikával a sebes folyóban












Csuda jó ez a butyborékolás
  
Úsztattuk a halacskát



 














Élvezzük az ízeket
Változatok egy témára
Ezt Zolika fényképezte














Reggeli


























                                              Vacsorára sok finomságot megkóstoltunk.