Évzárók és vizsgák

Ilyenkor június közepén ezeknek van itt az ideje. Lezárni a tanévet és vizsgán számot adni arról, amit tanultunk.
Három különböző helyen voltam, amiről most szeretnék beszámolni.

1. Csütörtökön (június 16.-án) volt a Palántás évzáró. Szeretem ezeket a "nagyobb" Palántás rendezvényeket, mert ilyenkor vidékről is jönnek testvérek, akikkel csak ilyenkor találkozhatunk. Most is így volt, igaz sokan visszamondták utolsó percben. De kedves munkatársam Évi és anyukája Ózdról, vállalta a megerőltető utazást, a korán kelést, és felutazott Budapestre. Felvettem őket a Stadionnál, és együtt utaztunk ki Pestimrére. Ott kaptunk ugyanis egy kis katolikus templomnál lehetőséget, hogy a temlomkertben összejöjjünk. Gyülekezett a kis csapat. Amikor mindenki elfoglalta a helyét, előkerültek a sütik, üdítők. De nem ez volt a lényeg, hanem, hogy vettük az Igét, és az I. Korinthus 13-ból a szeretetről olvastunk. Mindenki kiválasztott a szeretetnek egy tulajdonságát, amiről bővebben beszélt. Azután pedig megkerestük azt, amit szeretnénk, hogy velünk szemben gyakoroljanak a környezetünkben élők. Arra jöttem rá, hogy amit elvárok másoktól, nekem is abban kell erősödnöm.
Ezután finom paprikáskrumpli ebédet fogyaszthattunk el, amit a helyiek készítettek a szémunkra.
Eljött a bizonyságtételek ideje. Sokan meséltek kedves történeteket, gyerekekről , csoportokról, ami számukra nagy élmény volt ebben a tanévben.
Most lezártunk valamit, de olyan hamar elrepül a nyár, (ami alatt is számtalan jó programban van részünk, arról is beszámolok majd) és hamarosan összejöhetünk újra, hogy megnyissuk a 2011/2012- es tanévet. Addig is jó nyaralást és áldott feltöltődést mindenkinek!

Szeretném mellékelni a bizonyságtételeket, amiket a testvéreim mondtak:

Mindent remél… (1Kor 13,7.)Klári mondta el: „A szeretet – mindent remél... Kérdezik tőlem gyakran a gyermekeim, akik rendszeresen hozzám járnak Palánta bibliaórára – miért nem tetszik kihúzni azokat, akik nem járnak? (Én soha nem húzom ki azokat a gyerekeket, akik elmaradoznak az óráról.) Miért nem? Valahogy nem tudom megtenni. Imádkozom értük. Rendszeresen. És várom, és hiszem, hogy ők is vissza fognak jönni az órákra.”
Több és több kisgyermek hallja az evangéliumot…A legtöbb csoportot B. Katika hozta fel a Palántás Bibliaversenyre, Budapestre, idén májusban. Ezt meséli: „3 községből indultam összesen 6 gyerekkel. Év végére lettek összesen 133-an. Nagyon szeretik, nagyon élvezik a foglalkozásokat. Annyira várják, hogy újra legyen Palánta. Szerették volna, hogy nyáron is lenne bibliafoglalkozás. A bibliaversenyt nagyon komolyan vették. Sokat készültünk rá. A 3 községből behoztuk a gyerekeket Tápiószelére. Egy itteni keresztény testvérem elvállalta a felkészülés során a zsűri szerepét. Mindent úgy csináltunk, ahogy majd Bp-n lesz. Voltak oklevelek, ajándékok, 4 fős csoportok. A gyerekek nagyon izgultak – s a végén nagyon jól szerepeltek.
A csoportnövekedés egyszerűen minden képzeletemet felülmúlta. Az év végén az egyik oviban a vezetőnő megkérdezte, hányan járnak a csoportomba. Amikor megtudta, hogy 20-an, nagyon elámult. Azt hitte, kb. 2-en járnak. A csoportnövekedést egyébként a bábozás előzte meg. 4 éven keresztül folyamatosan báboztunk ezeken a helyeken. Ismertté vált a Palánta neve. Már nem ismeretlenként folytatjuk a munkát. Úgy jöttem el az oviból, hogy a tanévet megköszöntem az igazgatónak, s jeleztem, hogy szeptemberben szeretném folytatni. Azt mondták, hogy szeretettel várnak!”
Már nem nekünk kell hívni őket – már minket hívnak telefonon…Szolnokról Zsuzsi meséli: „Nekem nagy öröm, hogy most már 3-an folytatjuk a munkát, és több mint 500 gyereket érünk el, így együtt. Nekem az is nagyszerű tapasztalat, hogy milyen jó a hármunk kapcsolata is. Ez nagyon megkönnyíti a munkánkat. Sok bizonyságunk van a bábozással kapcsolatban. Már nem nekünk kell telefonálni, már minket hívnak. Az igazgatók megköszönik, hogy megyünk, és mondják, hogy várnak jövőre is. Részt veszünk egy felekezet-közi mozgalomban is, ami külföldről indul: „72 óra kompromisszumok nélkül”. Saját projekttel is mehetünk – mi a bábozást választottuk. Immáron harmadszor kerül megrendezésre. Külön megköszönték a munkánkat. Nagyon sok településen folyik ez a projekt. Nálunk, Szolnokon, a református testvérek szervezik. Lehet menni idősek otthonába, anyaotthonba, kórházba. Minden lehetőséget kihasználunk.
Tizenévesek is csatlakoznak…Mariann – Budapestről: „Nagyon értékesnek tartom, amit a tizenévesek között Erikáék végeznek. A szerelemről, a drogprevencióról, és közben az evangéliumról beszélnek kamasz körben. Ennek köszönhetően az egyik iskolámban (Bp. 3.kerület) a „nagy, felnőtt” hetedikeseket, sőt nyolcadikosokat is meg tudtunk nyerni arra, hogy csatlakozzanak a bibliaórákhoz. (Sokfelé tapasztalat, hogy a gyerekekben az alsó tagozaton még van lelkesedés, nyitottság, de ötödikre ez lecsökken, s ha nem tértek meg őszintén, bizony csak kevesen maradnak meg. Mennyire más, a Boldogságkeresők programban részt vevőkkel a helyzet!)”
– Én azért ehhez még hozzáteszem: azok, akikben a „lelkesedés lecsökken”, is viszik magukkal azt, amit az első néhány évben beültettetek, Mariann, Zsuzsi, Kati és a többiek! Nem hiábavaló a ti munkátok az Úrban. Az elvetett mag ki fog kelni. Az Istennek beszéde nincs bilincsbe verve!!! (KGy)Az imádság utat készít – s ezt a gyerekek is megtanulják (nem elméletben J )…
Lacitól hallottam: „Nekem ez az év nagyon gyorsan eltelt. Láttam az iskolában azt a sok-sok gyereket, aki nem vesz részt bibliai foglalkozáson. Imádkozni kezdtünk a hozzám járó gyerekekkel az iskoláért és a tanárokért. Bevezettem ezt, és szokássá tettem a gyerekekkel. Mert igazából csak Jézus, aki megmenthet a mai napon, vagy a jövőben, és mindenkinek szükséges, hogy Megmentőt kapjon! (Most jó lenne, ha happy-end-et írhatnék, de még nincs vége… arról még nem tudok eddig beszámolni, hogy növekedtek a csoportjaim. De a gyerekek megtanulták, mit jelent az imádság.)Egy gyermekkel egy éven át – az utolsó óráig (a hit magvetése – és gyümölcs)…Ezt is Laci meséli: „Az egyik iskolámban (Bp) sajnos nagyon elutasító volt velem az igazgató, s a tanárok sem különben. Itt a folyosóra szorultam ki órát tartani. Először három gyermek járt, majd lecsökkent a számuk kettőre, és végül már csak egy szem kisgyermek járt hozzám. Töprengtem rajta, vajon miért e zártság… Arra jutottam, – ami valószínű, sajnos –, hogy nem adták oda a gyerekeknek az ajándékokat és jelentkezési lapokat, amiket küldtem, s én pedig nem mehettem be hozzájuk. De ezen túlmenően azután egyszercsak megláttam pont az igazgatói ablakára kiragasztva egy papírt: „Agykontrollal könnyebb”. Innentől már érthetőbbé vált: ezért lehetett ilyen az iskola szellemisége.
A lezáró órára ajándékot vittem minden csoportomnak. Ebben az iskolában is odaadtam az ajándékot a kislánynak, aki végig hűséges volt, és ekkor csatlakozott hozzánk az egyik, korábban hozzánk járó kisgyermek is. Elkezdtem kitenni az ajándékokat: kiraktam az indián fejdíszt, a „Lárkisz király” c. CD-t, a tollat, a csokit… és miközben az ajándékok gyűltek a kislány előtt, hirtelen 8-10 negyedikes csoportosult körém.
Én mindig hordok magamnál megfelelő evangélizációs eszközöket, mint pl. ezt az evangéliumi színes-gyöngyös karkötőt is. Volt nálam belőle vagy 25 darab. Megkérdeztem, van-e 5 percük. S mivel volt idejük „számolatlanul”, kihasználtam a lehetőséget, és elmondtam nekik a „jó hír karkötővel” az evangéliumot. Örömmel nyújtották a kezüket a végén, hogy felcsatoljam rájuk, egyenként az ajándék „jó hír karkötőket”. (A feltételem annyi volt, hogy aki majd rákérdez, mit hordanak, annak elmondják a karkötő üzenetét!)
Végülis így történt, hogy egész évben csak egyetlen egy kislányhoz járhattam, de az utolsó órán ennyi gyermeknek mondhattam el az evangéliumot. Már eldőlt bennem, hogy szeptemberben be fogok kopogtatni a termekbe, és személyesen felajánlom mindegyiküknek, hogy jöhetnek órára. Imádkozom, hogy ez az iskola ne az agykontrollal próbáljon új utakat felfedezni, hanem Jézussal!”
Az utolsó napokban is jelentkeztek…Marikától hallottam: „Nekem idén, egyáltalán nem volt olyan, hogy kevés lett volna a gyermekem. Több helyen is tapasztaltam, hogy szeptemberben csupán hárman-négyen jelentkeztek, de az Úr megszaporította a csoportlétszámot, és néhány hónap múlva már 13-14-en voltak. Volt, ahol csoportbontásra lett volna már szükség. Jövőre bizony kellene egy másik munkatárs is, hogy megoszthassuk a csoportokat! Hálás voltam az Úrnak, hogy folyamatosan ment fölfelé a létszám. Még az utolsó napokban is jelentkeztek!
Megkért az egyik pedagógus, hogy vigyázzak a gyermekeire – a napköziben – ameddig elmegy valamit elintézni. Az időt kihasználtam. A gyerekek kérdeztek, a szívek nyitottak voltak, s így a Bibliáról beszélhettem az érdeklődőknek, és kiosztottam egy jó csomó jelentkezési lapot is. Mi történt ez után? A következő alkalommal a bibliaórán egy hatalmas csoport várt – aláíratott jelentkezési lapokkal!”
Akinek sohasem volt még eddig jelese…Pest környéki iskola: „Sajnos, a korábbi évben az egyik hitoktató nő „leszektázott” minket. Emiatt azután munkatársammal együtt, személyesen megkerestük – őt is, a „főnökét” is. S „mit ad az Úr”? A helyzet megváltozott! Sikerült tisztázni a dolgokat. Abbahagyta a rossz beszédeket. Amúgy, helyes, fiatal, agilis hölgy. A béke: gyümölcsözéshez vezetett! A helybeli iskolában idén 5 csoportban tanítottam összesen 55 gyereket. A gyermekek is egyre inkább bizalmat szavaztak, és egyre-másra hozták az osztálytársaikat is!
Nekem különös örömöt jelentett az Úrtól, hogy fiam osztályában is elindíthattam egy csoportot, ötödikesekkel, s ez, bár csak 4 gyerekkel indult, de év végére 10-en lettünk. Persze ez sem ment magától. Imádkoztam, és „dolgoztam” rajta. Ahányszor kedden a gyerekek termében voltunk, odajöttek, meg-megálltak, leültek hozzánk… én pedig bátran és nagy szeretettel invitáltam őket. Így azután olyan fiú is bekerült ide, az ötödikes csoportomba, akinek amúgy telis de tele volt szomorú fejekkel a magatartás-bejegyzése. De nálam, a bibliaórákon, mindig kifogástalanul viselkedett! És a végén: édesanyja annyira meglepődött, hogy alig jutott szóhoz – tudniillik a kisfia: jelest kapott „Bibliából”… hisz neki még egész életében, soha sem volt jelese! (S ezen felül, még a bp-i bibliaversenyen is kapott egy oklevelet...)”
Úgy mentem korábban, hogy mindig féltem…Egy bentlakásos iskolából hallottuk: „Én ide a korábbi években sokszor úgy mentem, hogy féltem, hogy a gyerekek kezelhetetlenek, rendetlenek lesznek, s hogy nagyon ki fogok fáradni. De ebben az évben egy különleges változás köszöntött be a viselkedésükben. Egyáltalán nem volt gondom velük. Egyetlen egy foglalkozáson volt csak komoly harc annak érdekében, hogy az óra anyagáról legyen szó, ne csak fegyelmezésről! Mennyire hálás vagyok Istennek. (Amúgy annál a két kisgyereknél, aki a rendet bontotta korábban, idegi alapon volt probléma. Mindig mondom, és ez megfigyelhető – a gyermek nem attól rendetlen, mert ő ezt így akarja, hanem legtöbbször azért jut ide, mert ilyen a háttér, amiből jön… sajnos. De mi azért vagyunk, hogy ezt ellensúlyozzuk Isten szeretetével és a menny üzenetével! Milyen kiváltság.)”
Jövőre is úgy lenne a legjobb, ahogy idén volt… Józsi meséli: „Ebben az iskolában mindig gond volt az időpontokkal, de azóta aztán különösen, hogy a délutáni időpontokat „védetté tette” az iskolavezetés… akkor most hogyan tovább? Emberileg nem nagyon látszott megoldás. A gyerekek ott vannak, és várnának engem, de időpont nincs… imádkoztam. S a megoldás megszületett: az utolsó tanóra és a napközi kezdete között megtaláltuk azt a rést, amikor odaengedtek a gyerekekhez! És ráadásul így az egész osztály ott volt, nem csak néhány kisgyermek! Milyen jó megoldás. A tanár kiment az óra végén, és szünettől kezdve, enyémek voltak a gyerekek: ott maradt mindenki.
A tanév vége felé megkerestük egymást a kapcsolattartó igazgató helyettes hölggyel, aki felelős a gyermekfoglalkozásokkal kapcsolatban. Tanakodott, hogyan tovább. Mit lehetne tenni jövőre – én persze tudtam, mi volna a legkedvezőbb, de vártam, mit fog ő mondani. S ahogy hangosan gondolkodott, beszélgetve velem, egyszer csak kibökte: akkor, ahogy idén volt, a délelőtt végén, úgy lesz a legjobb jövőre is. Megfelel? (Hát persze – gondoltam hálát adva Istennek – s mondtam is, természetesen örömmel az igazgató helyettes hölgynek.)
A tanárokért is ott vagyunk…Csillától hallottam örömmel: „Ebben az iskolában (Bp) kint vagyunk a gyerekekkel a folyosón. Nem jutott nekünk terem a bibliai foglalkozásokhoz. Ebben van jó is. Sok gyermek látja, ahogy foglalkozom a többiekkel. S vannak, akik kedvet is kapnak. De azért mindig van egy-két gyerek, aki gúnyolódik. Főként az énekeket gúnyolják, amik közben mozgunk, és mutogatással is kifejezzük a tartalmat. De nem baj. Az ilyen gúnyolódásból általában tartós érdeklődés indul el. Van, hogy nagyon sokan ott állnak körülöttünk, és figyelik a foglalkozást, hallgatják, amit tanítok. Nem csak gyerekek.
Ebben az iskolában kért meg az igazgató úr, amikor férjem, Zoli is bent volt velem, hogy foglalkozzunk a tanárokkal is, mert nagyon el vannak keseredve. S mi ezt komolyan vettük – és komolyan vesszük. Imádkozunk értük rendszeresen és keressük a lehetőséget a beszélgetésre sőt, ahogy módunk nyílik rá, csoportfoglalkozásra is.

Majdnem elsőként érkeztünk
(a fiúk már fociztak is)

Lassan gyülekeztek a többiek is



Tanulmányoztuk az igét





néha azért pihentek is egy kicsit



A fiúk élvezték a focit

nagyon finom a barack

Kész az ebéd

Mindenki falatozik

Danika is ebédel

Megosztottuk egymással bizonyságainkat





"keleti kényelem"

Tibi a bokorban telefonált

Zsuzsi már nem bírta a padon ülést

Zoli pedig az ülést nem bírta...






a 2 Éva néni Ózdról



 

Laci bácsi felolvasott egy levelet, amiben szörnyű számítógépes játékokat ajánlanak a gyerekeknek, kellemes időtöltésnek

 

2.  Június 17.-én másik évzárón is voltunk. A Kharisz Keresztény Általános Iskola tanévzáró ünnepségén.
Az igazgató néni beszédet mondott, majd az előkészítősök szerepeltek. Pásztor Kiss Laci hirdette Isten igéjét. Ezután átadták a könyvjutalmakat, majd a szülők is kaptak emléklapot, akik sokat segítettek az iskola munkájában. Lezárták a közös részt, majd osztályonként folytatódott a bizonyítványok átadása.
Julika néninek készítettem egy albumot azokból a képekből amik az év folyamán levő eseményeken készültek. Nagyon örült neki. A fiúk nagyon jó éves értékelést kaptak, sőt matematikából és magyarból dicséretet is. Büszke vagyok rájuk!

Közös dicsőítés

Laci bácsi hirdeti az igét



Az előkészítősök műsora




A fiúk átadják Julika néninek az ajándékot




Julika néni utolsó jótanácsai a VAKÁCIÓ előtt



Bizonyítványra várva

...és végre megkapta Andriska

...és Zolika is

3. Nem csak évzáróban, hanem vizsgában is volt részünk ezekben a napokban. A GYMF tanfolyam     2010/2011-es tanévének vizsgáját is most tartottuk. Pénteken három, szombaton pedig két tanuló adott számot a megtanult anyagról.
Mi csak ültünk és legtöbbször szájtátva hallgattuk a tanulóink előadását. Rendkívül kreatívak és nagyon ötletesek voltak ezek a foglalkozások. Mutatták azt a sok munkát amit ráfordítottak a készülésre. Mi magunk is nagyon sok új ötletet kaptunk, amit használhatunk a tanításunk során.

A vizsgázók közönség előtt adták elő a történetet

Kincset tanultunk a bibliából



Ötletek Adrienntől



Az evangélium "beszélő" színei

Éva először bábuval szólította meg a "gyerekeket"

Éva kreatív előadása



 és a kiválóan megfelelt bizonyítványa



Marika előadása

"Én vagyok az út az igazság és az élet"

az élet

Út a mennybe

Brigi is szuperul vizsgázott

a kincs



Mindketten kiválóan megfelelt minősítést kaptak