2010. november 8., hétfő

Szülinapi buli

2010.11.08.-án lettek a fiúk 6 évesek. Ezt a fantasztikus eseményt egy szülinapi zsúrral ünnepeltük meg. A meghívottak névsorát a fiúkkal együtt állítottuk össze. Meghívtuk az osztálytársaikat, a gyüliből sok családot. Sokan nem tudtak eljönni, mert elutaztak az őszi szünetben, többen megbetegedtek, de így is jól sikerült. Összeállítottam egy kis vetélkedőt a gyerekeknek. Különböző állomásokon kellett teljesíteni a feladatokat. Amikor mindenki teljesítette az összes feladatot megkapta a jutalmat. Volt halfogás, beöltözés, turkáló, döntés, arcfestés, manuális és általános kérdések. Ezután lufidurrantásos játék következett. Eddigre már éppen nagyon meg is éhezett mindenki, így falatoztunk egy kicsit. A bábelőadásból kiderült, hogy nem kell félnünk az éjszakai ijesztéstől, mert "Panni nem fél többé!" Jött a torta, az ajándékozás, és az áldások. Mindenki jól érezte magát.
Jövőre újra megismételjük!




A torták már elfoglalták helyüket

Hű, de finom lesz minden!



Az utolsó "feladat elosztás"

Telitalálat az ajándékkal: gázos lufi a kedvenc!

A versenyzők megkapják a menetleveleket


A horgászás is a feladatok között van

Dani a turkáló feladatot teljesíti

A döntés



Megpróbálom újra!
Ambrus a katica

Manuális feladat is szerepelt


Jázon tette fel a kérdéseket

A turkáló

Mindenki teljesítette ezt a feladatot is

Kis tehén

Dani döntése

Kriszti is kipróbálta a jelmezt

Kis Vuk

Anna is pecázott

Zolika a róka

Andris az oroszlán


"Anyuci, segíts! Mi a helyes válasz?


Dani méhecske

"Mennyi állatot találok meg?"

Náti a pecás

Valami fostos mondanivalóm lehetett






"Csukott szemmel is figyellek!"


Dorina a kiskutya





Megérkeztek a Kőrös fiúk és Matyi is


Testvérek (Józsi és Zsolti)

A két jó barát


Lali a bika

Kristófból zsiráf lett

Barnus mint Micimackó
(alig bírtuk belenyomni a jelmezbe :)

A kis Vuk

Olivér

Ági (szomszédunk) és apukám



Dorina és Beni (testvérek)

Nátus édes pofija

A feladat: kidurrantani a másik lufiját




Andriskáé kidurrant

Jaj, de nagyot durran!

Lali a farkas

Hanna falatozik

Dani krokodil harap valamit

Eszter

Erika


Anna

Felirat hozzáadása

Úgy látom ízlett nekik, amit készítettem

Kicsi fiam, te ettél már valamit?


Melyiket válasszam?

Esztert öröm etetni, olyan jóízűen eszik :)


Kiderült, hogy a Kristófék anyukája Klárika
régi tanítványa volt az általános iskolában








Papus takarított egy kicsit a játék után
                                                          

                                               Kezdődhet a bábelőadás!

Ambrustól tanulhattunk szellemi harcolni

Panni éneket tanított







                                                        


                                






                                 A fiúk sok ajándékot kaptak...







                                             

                De ami az ajándéktól is fontosabb, sok áldást


Barnabás és Áron is imádkozott értük

Gyuszi és Annamari is megáldotta a fiúkat
                                              

 Miután elfújták a     gyertyát, megettük a tortát...



Az én kicsi férjecském




"Még 3 óra előtt van, így én is nyugodtan ehetek a tortából"

Breha házaspár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése