Idén is nagyon vártuk a szilvesztert, amit a gyülekezetben szoktunk eltölteni. Az istentisztelet után, amin Úrvacsorát is vettünk, kezdődött a "buli".
 |
Zolika és Barnabás |
 |
Ez hogy működik? |
Volt vetélkedő: öt csapattársnak kellett megkeresnie egymást, egyazon történet címszavai alapján. Azután el kellett játszani a történetet, vagy élőképpel, vagy pantomimmal. A többieknek pedig ki kellett találni, hogy pontosan melyik bibliai történet az.
 |
Gabikánál vehettük át a játékszabályt |
 |
Miron is már megkapta |
 |
Ki kell találni, hogy melyik történet az |
 |
És ez vajon melyik? |
Következett a 2010.-es év felidézése: Kováts "gyerekek" készítettek egy kisfilmet, ami vicces volt. Ettünk, ittunk finomakat.
 |
A saláták is finomak voltak |
 |
Érkezik a sok finomság |
 |
Erzsike a "háziasszony" |
 |
Mironka, ezt most hozod, vagy eszed? |
 |
Jázon fal egy keveset |
 |
A szendviccsel kezdjem, vagy a salátával? |
Éjfélkor imádság, áldásmondás. Ennek nagyon érdekes formája volt. A táblára felírták azoknak a családoknak, gyülekezeti tagoknak a nevét, akik hiányoztak, és mikor eljött az imádság ideje, mindenkit valaki felhívott telefonon, és ők is részesültek az áldásban, éppen, mintha ott lettek volna.
 |
Mindenki telefonált |
Volt tánc, apa-lánya, anya-fia. És természetesen rengeteg konfetti, amit a gyerekek nagyon élveztek.
 |
És csak dobálták... |
 |
újra és újra... |
 |
és dobálták... |
 |
mindenre |
 |
és mindenkire |
 |
Náti nekilátott a takarításnak |
 |
Hát így búcsúztattuk a 2010.-es évet, és köszöntöttük a 2011.-set. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése