Április 9.-ére meghívást kaptunk Székesfehérvárra a pünkösdi gyülekezetbe. Evangélizációt szerettek volna tartani a testvérek gyerekek számára, de mivel ilyet még nem csináltak, így gondolták, hogy meghívnak minket, akik járatosabbak vagyunk ebben a műfajban.
Kiosztottak sok meghívót, és sokat imádkoztak az alkalomért.
Kézműves foglalkozásokra ők készültek, ami nagyon színvonalas volt.
Amikor megérkeztünk, nagyon finom ebéddel vártak minket.
Előkészültünk, és lassan gyülekeztek a gyerekek is. Kézműves foglalkozással kezdtek, így aki később érkezett sem maradt le a bábelőadásról.
Énektanulás után a gyerekek megismerkedhettek Sün Benővel, a mogorva, magának való sünivel.
Ezután táblarajzos történet következett. A szünetben sütemények és innivaló frissítette fel őket. A második blokkban újabb bábdarab: Zsanett és a matekdoga. Végül pedig egy bohócdarab: „A szeretet” következett. Végül újabb ének és manuális. A végén minden gyerek kapott ajándékot.
 |
Mártika, a pásztor felesége készíti a finom ebédet |
 |
a mi kis csapatunk |
 |
volt segítségünk
(az utánpótlás) |
 |
Ebéd után hozzáláttunk az előkészületekhez |
 |
Kriszti is előkészítette a táblarajzot |
 |
Itt a krokodil |
 |
Festődnek az arcok |
 |
Mindenki eldöntötte, hogy mi szeretne lenni |
 |
Gyönyörű szép pillangókat készítettek a lányok |
 |
Só-liszt gyurmázás |
 |
Íme az alapanyag |
 |
Elkészült a "gyepárd" |
 |
Gyülekeznek a gyerekek, |
 |
lassan lehet kezdeni az előadást. |
 |
A szeretetre vágyó süni |
 |
Éva, drága |
 |
Figyelt kicsi és nagy, egyaránt |
 |
A kislány kedvesen megkínálta a sünit |
 |
Zoli összefoglalta a lényeget |
 |
Kriszti a színekről mesél |
 |
Szünet - jól esik a sok finom süti |
 |
Katica is falatozik |
 |
Én is itt vagyok! |
 |
Zsanett és a matekdoga |
 |
A Szeretet bohócdarab egy durranással kezdődik |
 |
Pillangó |
Szerintem jól sikerült ez az alkalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése