Hosszú-hosszú évek óta, a Palánta számára a gyereknap egy olyan lehetőség, amikor kimegyünk és nagy programmal szólítjuk meg a gyerekeket, az utca emberét. Ezidáig a Városliget volt az a helyszín, ahol sátrainkat felállítottuk és programunkat bemutattuk. Ebben az évben azonban, olyan hatalmas összeget kértek bérleti díjként, aminek a megfizetése a Palánta számára lehetetlen volt. Sokáig úgy tűnt, hogy az idén nem tudunk részt venni a gyereknapi rendezvényen, de nagyon imádkoztunk, hogy az Úr adjon valami megoldást ebben a helyzetben. Kőrös Tibi kapcsolatba került valakivel (a részleteket nem ismerem), akin keresztül jött egy új lehetőség. A Gyeremekvasút végállomásánál, a Hűvösvölgyben. Nekem először egy kicsit furcsa volt az ötlet, mit keresnénk mi Budán? Mindenünk a VII. kerületben van. Oda tudjuk hívni az embereket, leginkább a Ligetből.
De az Úr mást tervezett, és mást készített.
Így hát próbáltuk a bábdarabokat, készítettük a dolgokat és imádkoztunk.
Eljött a 29.-e reggel. édesapámmal indultam el, de kicsit nagyon elvétettük az utat, és már valahol Budakeszin, vagy hol voltunk. Nagyon nehezen sikerült megtalálnunk az utat én már majdnem sírtam. Zsolti a fiúkkal később jött, villamossal.
De hála az Úrnak odataláltunk. Nem volt különösebb gond a behajtással (csak mert a Városligetnél ez minden évben akkora tortúra volt), a helyszín gyönyörű, a levegő jó, és az időjárás is ígéretesnek tűnt.(elmúlt két évben elmosott minket az eső)
Testvéreim, akik már hajnal óta serénykedtek, felállították a sátrakat, a paravánt, a Palánta kereket, fújódott a kismedence a horgászathoz, felállították az asztalt az arcfestéshez stb. Bohóctársaimmal kulturált helyen át tudtunk öltözni, a zenekar felállt és kezdődhetett a műsor. Gyuri (a gyülekezet pásztora, a misszió vezetője) maga mellé vette a sárga pólós apróságokat, és igyekeztek minden ott áthaladót megajándékozni egy-egy Palánta naptárral. Vadász Peti felöltötte magára Palánta Peti jelmezét, és úgy invitálta az arrajárókat. Kicsit más volt, mint az eddig megszokott. A Városligetben a zene nagyon lekötötte az embereket, itt nem annyira. Amit rengetegen néztek, és hatalmas tömeg gyűlt össze azok a bábjelenetek voltak. A bohócjelenet is megállásra késztette az embereket. Ebből kifolyólag azokat kellett nyomni, amire vevők voltak. Ilyenre, hogy hétszer vagy nyolcszor adtunk elő bohócdarabot, még nem volt példa. eléggé el is fáradtunk. Hatalmas sor állt mindig az arcfestésnél is, de nem volt semmi vita, veszekedés, Hanna és Anita készítették a gyönyörűbbnél gyönyörűbb arcokat. (a Ligetben itt mindig vitatkozás szokott lenni, ki mikor jött és mikor következik). Nagy kedvenc volt a Palánta kerék is, ahol minden színnél értékes ajándékokat nyertek a gyerekek. A medencéből kifogott halakért lufit kaptak a kicsinyek.
Szóval az Úr sokkal jobbat készített el a számunkra, és ingyen. Itt szerettek minket, vártak minket, megtiszteltek bennünket. Lehetőségünk volt meleg ebédre. (teljesen el voltunk kényeztetve)
Hálás a szívem ezért az Úrnak, és örülök, hogy a részese lehettem!
Néhány kép a gyereknapról:
Előkészületek:
|
Megy a munka! |
|
Érkeznek a naptárak |
|
Vajon hol van a vége? Jázon itt is aktív résztvevő. |
|
Ezt is ki kell pakolni. |
|
Mindenki nagyon dolgozik, főleg Jázon |
Beszélgetés az emberekkel:
|
Gyuri, a fő osztó |
|
Palánta Peti hívogatja a gyerekeket |
|
A szolgálók is elmélyülten figyelték a műsort |
|
A közbenjárók |
|
Sanyi és az információs pult |
|
A technikusok "székhelye", János csak úgy leült oda. |
|
Gyuri mindenkit megszólított, fáradhatatlan volt
Szolgáltatások: (Arcfestés, Palánta-kerék, horgászat)
|
|
Polyák házaspár üzemeltette a medencét |
|
Zolika pörgetéshez készül |
|
a fiúk kipróbálták a horgászást is |
|
a lufifújó csapaat |
Báb, bohócok, pantomim, táblarajz,
bűvésztrükk, csengettyű:
|
Tibi és a trükk |
|
Isten arcai |
|
Hanna édes pofija |
|
Csengettyűzés |
|
Elmélyülten koncentrálok |
|
Lambinusz és Tarantula |
|
a nézőközönség |
|
Lambinusz |
|
Vattacukkrot vettünk |
|
"Én vagyok a Lufikirály!" |
|
A szeretet mindent legyőz |
|
Bohóctársaim: Szomori-Robi, Pöttömke-Eszter |
|
Panni nem fél többé |
|
Matyi, ifjú bábosunk |
|
Bátorság érdemrend |
|
A szeretere vágyó süni |
A fiúk:
|
Andris, Zoli és a vattacukrok |
|
Két kicsi indián |
|
készül a mammut |
|
Kardfogú tigris |
|
Mammut |
|
és ketten együtt |
|
Itt pedig velem |
Arcok: