A szeretetre vágyó süni |
Az idő azonban nem nagyon kedvezett a rendezvénynek. Esett egész szombaton. Így eléggé kislétszámú volt az a látogató, aki az eső ellenére ellátogatott a művelődési házba.
A fiúk már többször látták ezt a bábdarabot, és tudják is kívülről a szövegét.
Andriska nagyon aranyos volt. Amikor elkezdődött a bábdarab, és feljöttek az állatbábok még minden rendben volt. De mikor feljött a kislány, nagyon meglepődött és hangos szóval megjegyezte, hogy "ez nem az a kislány!". Mondtam, hogy az összes báb más, mert ez egy másik bábcsoport, de ezt nehezen értette meg.
Kár, hogy ilyen kevesen voltak kiváncsiak erre az előadásra.
A kintre tervezett rendezvényt elmosta az eső |
Mi ott voltunk időben, és elfoglaltuk helyünk az első sorban |
Zsuzsi visszakérdezett a kisszámú néző közönségtől |
Zoli a technikus |
Előadás végén ajándékot kaptak a résztvevők |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése