1991.-ben Baranka Marika (akkor még Sipos Marika) elindított egy gyerekszolgálatot, ami annyit jelentett, hogy heti rendszerességgel kijártak Nagykovácsiba, ahol egy kastélyban működött egy hetes iskola. Ez azt jelentette, hogy a gyerekek csak hétvégén mentek haza. Itt tanult Marika húga is, Ági. Több testvér is részt vett ebben a szolgálatban a gyülekezetből. Pantomimeztek a gyerekeknek, filmet vetítettek, énekeltek, és nagyon sokat beszélgettek velük az Úr Jézusról. Sokan döntöttek Jézus mellett, befogadták Őt a szívükbe.
Ebben az évben végzett Marika az Evangélikus Teológián. Az Úr indítása alapján elkezdte a hitoktatást, a VI., VII. és VIII. kerület több iskolájában. Nagy volt a nyitottság. Ez ugye közvetlenül a rendszerváltás után volt, így az iskolák éltek a törvény adta jogukkal, és szívesen fogadták a nagy egyházak mellett a kis gyülekezet hitoktatóját is.
Én ekkor, ebben az időben elvégeztem azt a gyerektanítói tanfolyamot, amit Marika tartott, és sokat imádkoztam, és vártam az Úr vezetésére. Nem kellett sokáig várnom. Az Úr elvégezte a szívemben, hogy nekem is ezt a munkát kell végeznem. Így hát, felmondtam a munkahelyemen, ahol addig dolgoztam, és már nyáron segítettem a táboroztatásban. Akkor még Kadarkútra, a pünkösdi gyerektáborba vittük a gyerekeket.
1992. Szeptemberében elkezdtem az első tanévemet a gyermekmissziónál. Azért nem írom, hogy Palánta, mert akkor még nem volt az a neve. Hogy mikor lett Palánta, és ki adta neki ezt a nevet, erre sajnos nem emlékszem. Ha kicsit utána kérdeznék, biztosan találnék olyat, aki emlékszik erre is.
Szóval, én is hitoktató lettem.
Tanítottam a III. kerületben, a VII.-ben, a VIII.-ban. Nagyon élveztem. Sokat mentem a családokhoz látogatóba. Sokat beszélgettem a szülőkkel. Sokszor ez átment már egyfajta családgondozásba. Ahogy teltek az évek, az elitebb iskoláimat átadtam másoknak, mert azt éreztem, hogy az Úr azokban az iskolákban akar látni, ahol hátrányos helyzetű gyerekek járnak, legtöbbjük cigány. Mérhetetlen nagy szeretet van ezekben a gyerekekben. (A mai napig nagyon élvezem, amikor meglátnak a folyosón, és rohannak oda, hogy átöleljenek, csüngnek rajtam, majdnem fellöknek. )
És akadt ilyen iskola bőven. Nem mondom, hogy könnyű volt a munka, de nagyon gyönyörű.
Nem olyan régen jött az ötlet, hogy keressek meg régi tanítványaimat (akik azóta már felnőttek) és kérdezgessem őket, hogy ők mire és hogyan emlékeznek.
Most, az internet korában nem is olyan nehéz megtalálni többet közülük. Csak regisztrálni kell a közösségi oldalakra, és keresni, és felismerni, és izgulni azon, hogy ő felismer-e? és örülni, ha igen, ha pedig nem, akkor bemutatkozni.
Így talált rám az egyik legrégebbi és egyik legkedvesebb tanítványom.
Most, hogy ezt a visszaemlékezést terveztem, nem volt kérdés, hogy őt keresem meg legelőször.
Remélem, követi a többi is! Én így kívánok boldog szülinapot a Palántának!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése